Fasizmus és háború ellen

Népfrontpolitika, harc a fasizmus és a háború ellen

A Komintern VII. kongresszusán, 1935-ben meghirdetett népfrontpolitika elvi útmutatása (Dimitrov-beszéd) a munkásmozgalom fő feladatává a fasizmus és a háború elleni harcot tette. A külföldön megjelent propagandaanyagokat, újságcikkeket, röpiratokat lefordítva, sokszorosítva sikeresen terjesztették a széles tömegek között.

dr. Arató Emil

Mikor egy túrán megismertem a nálam sokkal fiatalabb, épp hogy végzett kollégát, meggyőződtem róla, hogy Jahn ellentmondani is tudott. Bármennyire tisztelte, szerette például Stromfeld Aurélt, de amikor kifejtettem előtte a húszas években magától Stromfeldtől hallott nézetet (amellyel én is egyetértettem), hogy nem szabad a polgársággal politizálnunk, mert ők húznak be bennünket, nem fordítva [hangsúlyozni kell, hogy Stromfeld, ha tett is ilyen kijelenést, nem volt szektás! – J. A.], Jahn ezzel szemben amellett volt, hogy a haladó polgárságot és másokat is szövetségesünkké kell tennünk. Ezzel sok-sok évvel megelőzte a később köztudatba átment népfrontos összefogás helyeslését. (Krónika emberközelből, 57. old.)

Papp Lajos

Farkas Aladár szobrászművész vitte haza Párizsból a Dimitrov-kiáltványt filmen, egy kis kézitükör hátába beépítve … s adta át Turai Józsefnek, azzal a felsőbb utasítással, hogy minden egyebet félretéve, azonnal és minden módon, bármilyen formában terjeszteni kell! Turai, aki rendkívüli odaadással, fáradhatatlanul és vakmerően dolgozott nemcsak országszerte, de külföldön is a forradalmi célokért, lelkiismeretesen teljesítette az utasítást.”

Jahn Anna: Kulich Gyulával együtt mozgósította Oláh Sándort, Jahn Ferencet és másokat. A fordítással egy percig sem lehetett késlekedni. Majd a kispesti Oláh Géza nyomdájában gőzerővel elkészültek a röpiratok, nagy példányszámban. És megindult magyarországi terjesztésük, megelőzve más országokat.

„Abból támadt bonyodalom – folytatta Papp Lajos –, hogy az én kapcsolatom Rózsa Ferenccel megszakadt (gyakran esett meg a földalatti mozgalomban), s ő más vonalon, Gács Lászlóval együtt indította el a terjesztést. Erről Turai ugyanúgy nem tudhatott, ahogy én és Rózsa Ferenc nem tudtunk egymás kezdeményezéséről. A két vonalon futó (mert a legfelső pártszerv Prágában, majd Párizsban működő központja külön-külön dolgozó három szervezetet létesített) s így ellentmondó utasításokat tetézte még Turai túlbuzgósága, hogy a vasas szakszervezetbeli kommunista csoport vezetői megbízásán túlmenve, kiszélesítette az akciót, bevonva a kőbányai ifjúsági mozgalmat is. Mindez a konspirációs lazaság hozzájárult ahhoz, hogy 1940-ben a rendőrség kinyomozta a féllegális ifjúsági szervezkedést is. Rózsa Ferenc és Gács László a katasztrofális következmények miatt akkor kizárták Turait a pártból. Ám a felszabadulás után, amikor mód nyílt az összefüggések hiteles feltárására, rehabilitálta a párt Turai Józsefet.”

A Prágában megjelent Dolgozók Lapja 1937-ben deklarálta: a demokratikus erők antifasiszta összefogása, a népfront létrehozása lett a sorsdöntő feladat. Ehhez a legális munkáspárt segíthetett volna megteremteni a feltételeket.

Kállai Gyula

A második világháború egész ideje alatt mint illegális kommunista párttag a Népszava szerkesztőségében dolgoztam. Pártfeladatom volt, hogy a legális lehetőségek kihasználásával segítsem elő a pártnak az antifasiszta népfront megteremtésére irányuló politikáját. Kezdetben tagja, később vezetője voltam a párt propagandabizottságának.

Már 1939 nyara, vagyis a Népszava szerkesztőségébe való belépésem előtt hallottam Jahn Ferenc baloldali tevékenységéről. Az általa Kispesten rendezett nagy sikerű kiállítást magam is megtekintettem. Amikor a párt antifasiszta propaganda kiépítésével bízott meg, Jahn Ferenccel személyes ismeretségi és baráti viszonyba kerültem, ennek megteremtésére mindketten tettünk lépéseket. Jahn elvtárs ebben az időben többször járt a Népszava szerkesztőségében, és néhányan kispesti lakásán is sűrűn összejöttünk. Az akkor kialakulófélben lévő antifasiszta mozgalom kérdéseit vitattuk, különösen az értelmiségnek a frontban való szerepét. Bár közvetlen pártvonalon kapcsolatom Jahn elvtárssal nem volt, de a vele való beszélgetésekből személyében a kommunista mozgalom egyik kiemelkedő képviselőjét ismertem meg. Sajnos, a második világháború utolsó esztendeiben a baráti és mozgalmi kapcsolatunk megszakadt, rajtunk kívül álló okokból: ő börtönbe került. Minden túlzás és szépítés nélkül mondhatom: a Jahn elvtárssal való személyes kontaktus nagy segítséget jelentett munkámhoz. Nagy tapasztalata, életismerete, széles körű kapcsolatai, kommunista elvhűsége komoly hatással volt rám s az akkori nehéz munkámhoz nagy segítséget nyújtott. (Krónika emberközelből, 187. old.)

Major Tamás

1939-ben kapcsolódtam a munkásmozgalomba. A Népszavánál tömörült egy baloldali újságírócsoport. Legnevesebbjei közé tartozott Kállai Gyula és Kasztell András. A kiválóan művelt Kasztellnak köszönhetem, hogy megismerhettem Jahn Ferencet. Szinte naponta találkoztunk a szerkesztőségben ezekkel a baloldali újságírókkal, akik ösztönöztek arra, hogy kulturális tevékenységet fejtsünk ki a szakszervezetekben. Gyakran eljutottunk Tótis Bélához: a József körút és Baross utca sarkán levő szép lakása valóságos találkozóhely volt. Ide járt Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Rideg Sándor, itt találkoztam Jahnékkal is.

Jahn Feri hihetetlenül szerény, szép, elegáns, disztingvált megjelenésű ember volt. Hogy ingyen gyógyít, gyorsan terjedt a gyári munkások között. A mozgalomban mindenki tudott kiváló politikai érzékéről, konspiratív készségéről, és csodálkoztunk, hogy milyen sokáig képes legálisan élni és dolgozni. Ma is előttem van meleg tekintetével, rokonszenves mosolyával, finom vonalú kezének szép mozdulataival, ahogy hangtalanul, sokáig figyeli a beszélgetést, de ha véleményt mond bármiről, például az irodalomról, az általa nagyon szeretett József Attila verseiről, bárki van jelen, csak rá kell figyelni. Hallatlanul szuggesztív volt!

Amikor rendőri felügyelet alatt állt, gyakran meglátogattuk, „házhoz vittük” nekik a költészetet. Náluk tartottam egy-egy vers bemutatóját, s ő jó kritikai megjegyzéseket fűzött hozzá. 1938. augusztus 20-án Tótis doktornál voltunk. Egyszer csak jött Karinthy Frigyes, aki azt hallotta az utcán, hogy fel fognak lőni egy nyilaskeresztet a tűzijátékban, ez lesz a jel, hogy a nyilasok átveszik a hatalmat. (A város mindig tele volt rémhírekkel.) Ezen a délutánon Karinthy gyönyörű szavalatai és nyelvi játéka oldottak valamit a feszültségen, aztán kimentünk a kispesti híres „Gödör”-be. Csodálatos vendéglő volt, nagyszerű ember a tulajdonosa, az öreg Papp, meg a fia (aki a felszabadulás után a Mátyás pince vezetője lett). A nyilasok beözönlöttek a vendéglőbe, verekedés tört ki. Pappék segítségünkre siettek, és a nyilasok csúfosan megfutamodtak.

Feriék otthonában beszélgettünk a Népszava szerkesztőségéről – folytatta Major Tamás –, ahova rendőri felügyelete miatt már nem járhatott be; a Népfront-beli kötelezettségekről, amikor valaki bejött azzal, hogy detektívek vannak itt. Feri kiment, jó ideig távol maradt, aztán nevetve visszajött: Ugyanazok a detektívek voltak (az egyiknek még a nevére is emlékszem: Tényinek hívták), akik Alagon félholtra verték, de mint híres orvoshoz, most eljöttek kezeltetni magukat.

Amikor a Pestvidéki börtönbe került, akkor jelent meg Móricz Zsigmond Rózsa Sándorja, Csokonai-kötettel együtt küldtem be neki.

Határozott tervei voltak a közegészségügy átalakítására. Olyan elevenek voltak ezek az elképzelések, hogy még döbbenetesebbé vált az akkori valóság. A legfájdalmasabb, hogy nem vehetett és nem vehet részt tervei megvalósításában. (Egészségügyi Dolgozó, 1977.)

Csatár Imre

És lehet-e néhány szóval egyáltalán felvillantani humánumának vonásait? Szólni kedvességéről, amely mindenkit egyénisége bűvkörébe vont, aki csak találkozott vele. Emberi tartásáról, önérzetéről, amelyet védfalként szegezett szembe az őt megalázni akarókkal Minderről szólni kellene, de hogyan, de hogyan? … Egy teljességre törekvő, cselekedni kész, kegyetlen életet választott… (Krónika emberközelből, 190. old.)

Jahn Anna

Hadd időzzünk egy szempillantásig (bár egész életének fedezete van mögötte!) az utolsó szónál: „választott”. Balladai tömörséggel tolul elő a paradoxul ható igazság: Jahn Ferenc szerencsés sorsú ember volt. Igen. Mert oly korban éltünk mi itt e földön, amikor osztályhelyzetük, faji hovatartozásuk, vagyoni viszonyek meghatározott kalodákba zárták az embereket, ahonnan kitörni csak rendkívüli kivételeknek sikerült. Ferinek ilyen kötöttségei nem voltak, ő választhatott. És élt a lehetőséggel, élete minden sorsfordulóján. Nem öncélúan választotta mindig a rögösebbjét, hiszen minden derűjével és szépségével tudta élvezni az életet, hanem mert történetesen az vitt előbbre a gyökeres társadalmi átalakulás, az emberi kiteljesedés felé. (Krónika emberközelből, 190. old.)

Az alagi csendőrlaktanyában

Jahn Anna: Miközben 1939-től a KMP hazai szervezeteinek újjáalakítása folyt, 1940 halálos tavaszán, amikor a háború szele már átfújt – a németek által fél évvel korábban lerohant Lengyelországból – határainkon, a KMP két szívósan kiépített hálózatát sikerült a rendőrségnek nagyrészt felszámolnia. A leleplezett akciók során rövid egymásutánban, ún. „nyílt nyomozással” összesen vagy nyolcszázan kerültek 1940 tavaszán a dunakeszi-alagi csendőrnyomozók vallatókamráiba. A csendőrlaktanya pincéje, a csendőrörs, sőt a községháza tanácsterme is zsúfolva volt a megkínzottakkal.

Az a csoport, amellyel Ferit elhurcolták, valamivel később került oda, amikor a pribékek talán már maguk is belefáradtak a visszacsatolt felvidékiek, kárpát-ukrajnaiak borzalmas megkínzásába. Jahn a lebukásánál, első erőpróbáján annyiban szerencsés volt, hogy Oláhék túl voltak már a bebizonyosodott tények jó részének elkerülhetetlen bevallásán, s erről titokban őt is informálhatták. Így legalább azért nem kellett magát félholtra veretnie, amit már úgyis tudtak róla. … Turai József és Kulich Gyula volt a nyomozók számára a legfontosabb. Turai első napi megkínzatása után öt órán át feküdt eszméletlenül: „Minden arra mutatott – írja az egyik szemtanú –, hogy ki akarják csinálni.” Tiszteletre méltó Kulich Gyulának a szörnyű helyzetben is nagy lelki ereje, amivel, úgy mondják, halkan, de olyan meggyőzően beszélt a Szovjetunióról, hogy a csendőr is hallgatta, közbe-közbe figyelmeztetve: „Hallgasson, jönnek!”

Csatár Imre

„Kilenc napon át volt a szomszédom. Sohasem láttam őt azelőtt, ott ismertem meg … Ruházata a csupasz padlón töltött éjszakák és a nyomorult nappalok ellenére is rendben tartottnak tűnt, és mosolya a reményt sugározta a reménytelenségben. – »Feri« – suttogták a kispestiek, mikor reggel összezsúfolódtunk az ajtónyílásban és Oláh Sanyi meg Fock bácsi keze a kezét kereste. Ma már tudom, mennyi szeretet volt ebben a kézszorításban.” (Krónika emberközelből, 194. old.)

Ábrahám Gézáné, Pesterzsébet

„Természetesen tudtam, kije a mozgalmunknak Jahn Ferenc, de csak az alagi csendőrlaktanyában ismertem meg közelebbről. Verés közben homokzsákot vágtak a szemembe, s erős gyulladásba jött. Hívták Jahn doktort. Egy félreeső padra ült mellém, hosszan vizsgálta a szememet, bár mindketten tudtuk, hogy mint orvos az ottani körülmények között tehetetlen (borogassam vizes zsebkendőmmel!), de közben megadta a legnagyobb segítséget: tartsam magam, ismételte többször, halkan, de nyomatékkal, gyorsan kiszabadulok innen. Lenyűgöző lénye erőt öntött belém. Tényleg rövidesen kikerültem Alagról. Utoljára a legiszonyatosabb helyen, Dachauban láttam őt, ahol egy nagy kerek latrinához terelték a nőket. Búcsút intett felénk. Mivel Dachau már tömve volt, a nőket Bergen-Belsenbe vitték, így sikerült megmaradnom. Ahol ő maradt, Dachau a biztos pusztulás helye volt.” (Krónika emberközelből, 194. old.)

Farkas József

Jahn a gyötrelmek rövid szüneteiben elsősegélyt nyújthatott, például Farkas Józsefnek: „Ettől tértem magamhoz, majd receptet írt és injekciót adott, amitől kicsit jobban lettem.” S közben odasúgta a leghatásosabb gyógyszert, a forradalmi harcok eredményeit. A szörnyű lelkiállapotról elterelő célzattal, Alagon előadást tartott a tüdőbaj társadalmi vonatkozásairól, olyan nyugodtan, mintha egy előadóteremben beszélne. Egy nyomozó és a csendőrök is figyelemmel hallgatták. (Krónika emberközelből, 194–195. old.)

Nemes Béla

Jahn Anna: Jahn Ferencről többen elmondták: az udvaron látták, hogy kísérnek egy finom megjelenésű, orvosi táskás urat, s valami tisztiorvosi vizsgálatra gondoltak. De a jövevény közéjük került, s ő is lekuporgott arccal a falnak…

„Na, legalább ezt is elintézik, gondoltuk kárörvendve, majd esedezhetnek bocsánatért! – mondta el utólag Nemes Béla. – Az úriembert kiszólították, s amikor nagysokára csendőrrúgásokkal, véresen, tépett ingben a falhoz csapódott, döbbenten, mély együttérzéssel néztünk szép arcába – hát közülünk való!” (Krónika emberközelből, 194. old.)

id. Fock Jenő Ganz-gyári főbizalmi

… amikor Jahn a kiszabaduláskor visszakapta pénzét, szétosztotta az ott maradó elvtársak között. „Miközben emiatt ordítozva verték a hátát, ő rendkívül gyors mozdulatokkal adta a pénzt a közelben állóknak. Közben néztük az arcát. Nem tudom, fiam, hogy valóban létezett-e Krisztus, de ha igen, akkor ilyen lehetett.” (Krónika emberközelből, 195. old.)

dr. Sziklai Andor sebészfőorvos, Péterffy u. kórház

1944 májusában a Fehérvári úton »légó« közben összekerültem mindenféle alakokkal. Egyikük előzőleg feketézés miatt ült, itt szanitéc volt. A legsötétebb fasizmus idején hibátlan marxista ideológiával kommentálta az eseményeket, agitált. »Honnan veszi ezeket?« csodálkoztam. »A börtönben tanultam.« »Ugyan – hitetlenkedtem –, Horthy börtönében tanulta a marxizmust?« Válasza szíven ütött: – »Igen, a Gyűjtőben, egy Jahn nevű orvostól.« (Krónika emberközelből, 197. old.)

Szőke Emma

Egy fiatal lányt úgy összevertek, hogy a ruhája is cafatokban hullt le róla. Másik ruhát nem engedtek ráadni, kóházi hálóingben kellett takarítania a csendőrök után. A kislány, kilesvén az alkalmat, s a maradék hagymaszárakat és kenyérhéjakat ingébe szedve, odadobta a kajamegbízott Jahn doktor elé. Hébe-hóba még a konyháról is elcsent valamit. Jahn doktor úgy össze volt verve, hogy lábra állni alig tudott, keze a veréstől cipóra dagadt…

[...]

Törékeny állapotában – folytatta Szőke Emma – itt is orvos maradt. Bejött egy durva csendőr, hogy van-e itt orvos. Jahn mondja: – Igen. – Szemhez ért? – Belgyógyász vagyok, mondta. – De a szemből egy spánt ki tud venni? Jahn: – Lehetséges. – Kivitték. Egy idő múlva visszajött. Elég közel ültünk a földön egymáshoz, a falnak fordulva. Akkor lemorzézta, hogy belement az egyik kínzó szemébe a spán. Ha ő nem szedi ki, míg szemészhez kerül, megvakult volna.

Takács Imre

A vörös, dagadt lábak és kezek égető fájdalmakat okoztak… Reszkető kezével egyforma darabokra törte mindet, és szemével intett nekünk: add tovább.

Zsidi Gyuláné

Tisztelettel beszéltek még a pribékek is a »dokiról« [a villanyozások és tormás zsákok szünetében – J. A.], Csillaghegyen véletlenül alkalmam volt kihallgatni őket, amikor a pincehelyiségben mostam.

Alagról kiszabadulva Jahn rendőri felügyelet alá került. Az 1942-ben megtartott tárgyaláson Jahnt 9 hónapra ítélték. A Pestvidéki börtön magánzárkájában, majd a Gyűjtőfogházban raboskodva leveleiben főként a betegek gyógyításáról adott útmutatást feleségének.

Az ítélet része, hogy szabadulásakor, 1943-ban az Orvoskamara „… az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására és megsemmisítésére irányuló vétség miatt” kizárja tagjai sorából, megfosztva a gyógyítás legális lehetőségétől.

Ezután a kispesti képviselő-testület is megfosztotta nyolc évig közmegbecsülésre viselt mandátumától.

Szabadulása után, 1943 őszén nyomban bekapcsolódott az antifasiszta ellenállás szervezésébe.

Az antifasiszta ellenállásban

Dr. Godó Ágnes

Jahn antifasizmusa és segítőkészsége ismert volt az ellenállók között. Amikor 1943 őszén szabadult, megkérték, vegyen részt a jugoszláviai partizánok, közelebbről a Szlavóniában 1943. augusztus 15-én Kis Ferenc kapitány parancsnoksága alatt első önálló magyar alegységként megalakult Petőfi Sándor zászlóalj tevékenységének segítésében. Ez a bátor ember a kispesti, pestszentlőrinci beszkártisták, vasutasok közreműködésével gyógyszert, kötszert, ruhaneműt, élelmet, sőt katonáktól fegyvert, lőszert gyűjtött, azokat elrejtette, és a partizánfutárokkal délre küldte. A magyar vasutas ellenállók révén Budapestre hozott sebesült partizánok ellátásában éppen úgy helytállt, mint a német hadifogolytáborokból Magyarországra szökött beteg vagy sebesült francia, belga, holland katonák megmentésében. Mindebben részt vett és mellette állt hű társa, imádott felesége, Anna.

Jahn tudta, hogy a magyar kémelhárítás figyeli. A német megszállás után, 1944. április végén letartóztatták, Csillaghegyre hurcolták, kegyetlenül megkínozták, s a Margit körúti katonai fegyházba zárták. Itt is gyógyított, nemcsak megkínzott rabtársai, több fegyőr is fordult hozzá bajaival. (Dr. Godó Ágnes: Ki is volt dr. Jahn Ferenc? Tovább, 2004. május.)

Jahn Anna

Nem csupán fegyverrel segíteni, de kötszerrel, gyógyszerrel is óvni kellett a jugoszláviai hegyekben harcoló partizánok, sebesültjeik életét. A mi akciónk háromnegyed évvel megelőzte az 1944. november végén a Bácskában megalakult Petőfi zászlóalj részeként működő »Ellenállás” csoport akcióit. A mi vonalunkon leghatékonyabban Takács Imre, id. Marjai József, Tari János tevékenykedtek. De honnan szerezzünk ekkora mennyiségben gyógyszert, kötszert, fegyvert? Bevált gyakorlat: az ellenségtől. Csáder Károly Kispesten lakó honvéd szállítgatta a Nádasdy laktanyából a Jahn által megjelölt orvosságokat, kötszert. Emlékszem még egy Bihary László nevű honvédre, aki a Róbert Károly körúti honvédségi raktár készletét dézsmálta.

A pestszentlőrinci beszkártosok szorgosan továbbították hozzánk a laktanya kincseit. A ládák, csomagok szétbontása, szortírozása nem tűrt haladékot. Rendeltetésüket részletes utasításokkal úgy kellett minden kis egységen feltüntetni, hogy laikusok és más anyanyelvűek is felhasználhassák. Rohammunkában tenni mindent menetkésszé. Pince, padlás híján, az állandóan fenyegető házkutatás árnyékában, semmit nem tárolhattunk… Idős, beteg anyósom véletlenül villanyt gyújtott az általa hiányosan elsötétített másik szobában. „Jelt adnak a vörösöknek!” – jött az üvöltés a körülöttünk spionkodó állatorvos irányából. Kint futólépések, kapudöngetés. Bent az asztalon, ágyon, padlón szanaszéjjel csomagok százai. Ha most rajtunk ütnek, a csomagok nem jutnak el a partizánokhoz, de mi holtbiztosan a börtönbe. Miközben Feri a kapuhoz sietett csendet-rendet teremteni, időt nyerni, én felnyaláboltam a kötegeket, és jobb rejtek híján a vécé ablakából a világítóudvarba hajigáltam. Hajnalig ereszkedtünk le azután, vaksötétben tapogatózva, a piszkos lichthófba, mindent összeszedni, szinte a falon kapaszkodva felhozni, megtisztítani, újracsomagolni, feliratozni. Közben többször hosszan szólt a kapucsengő (akár ellenséges, akár jó szándékkal), a gyerek sírt, a mama jajgatott, mi meg mukkanás nélkül dolgoztunk. Ám jött a happy end: végül is a küldemények sorozatosan eljutottak Kuróczi Pál és társai többszöri útjának közvetítésével a Petőfi-dandár partizánjaihoz.

Nem így sajnos a fegyverek, bár Csáder Károly ugyancsak vakmerően „szerezte” a honvédségtől. Ám mielőtt útnak indításukra sor kerülhetett, a mozgalom vezetői lebuktak. Egyik kispesti beszkártos gyengének bizonyult a konspirálásban, a csillaghegyi defen, ahol már az első vallatáson megnevezte az ellenállókat. Később ugyan Csáder honvéd sem maradhatott néma, ami viszont menthető is, hiszen sorkatonaként a biztos agyonlövetés elé nézett.

De előbb még ránk szakadt a leggyászosabb nap: 1944. március 29-e, a német megszállás… A mi rejtekhelyünket is előkészítették Bölcskén egy almagazdaságban. Hamis iratokkal minden valószínűséggel ott maradhattunk volna, a bombázások elől tömegesen menekülők közt gyermekünket egy jóságos vidéki család oltalmára bízva, majd Pestre visszaszökve, már illegalitásból folytatni a harcot. Férjem azonban halogatta otthonunk elhagyását. Unszolásomra végre beállított legalább pesti nővéréhez, de teljes biztonságban élő családja félt őt befogadni, noha természetesen nem tudtak földalatti tevékenységéről. Amikor sokkal kisebb „vétkűek” is rohanvást mentették az életüket, Feri húzta a napokat. „Nem bírnám ki egy vidéki portán most, amikor tenni kell…”

Akárhogy is nézzük, tény, hogy utolsó életévének férfias tartással, másokon segítve elviselt kínszenvedéseit, majd mártírhalálát sem szerencsétlen véletlen, hanem az ellenállási harc végsőkig is tudatosan vállalt folytatása okozta.

Lebukásának körülményei jellemzők rá és az elvtársi szolidaritásra. 1944. április 27-én délután három detektív jött érte. Nem voltunk otthon. Szomszédunk, Kiss István figyelt fel az udvaron a kislányunkkal beszélgető férfiakra és az utcán várakozó rendőrautóra. Percek alatt mozgósították a kommunisták egymást (telefon nélkül!). A Hochwarter fiúk segítségével láncba fejlődtek a Szent Imre herceg (ma Ady Endre) úton, amerre hazafelé tarthattunk. Kiss István látta meg a villamosról leszálló Jahnt. Elmondta, kik várják odahaza, meneküljön. Feri (átadva a tiltva hordott orvosi táskáját) így felelt: „Nem menekülök, mert akkor a feleségemet vinnék el.”

Akadtak Kispesten, akik nem hitték, hogy valaki – József Attilával szólva – erősebb lehet gyenge életénél. Jahn elhurcolása után eltűntek hazulról, attól tartva, hogy nem túl erős fizikuma miatt kínzásokkal vallomásra tudják bírni. „Csak akkor jöttünk haza, amikor kiderült – írja Petri Miklós –, hogy nem árult el egyetlen nevet sem.

A nyilas orvos, Tóth Ferenc a sarki gyógyszertárban tanúk előtt jelentette ki: lesz rá gondja, hogy Jahnt a németek elvigyék. Így hát amikor elhurcolása után teljesen nyoma veszett, az SS svábhegyi főhadiszállásán, a Melinda út 24-ben kerestem. Mint egy megszállott, kislányommal együtt, légiriadó alatt is róttam az utcákat, feledve minden óvatosságot, bemerészkedtem az oroszlánbarlangba. A Majesticben egy magasrangú, szabályt erősítő kivételként (legalábbis ilyen egyedi ügyben) emberségesebbnek tűnő tiszt, megelégelve többszöri erélyes követelésemet, hogy „bármit tettek vele, mondják meg” – talán nem is annyira szőke fejünkre, német nevünkre és flott német beszédemre, mint inkább vakmerőségemre tekintettel – utánanézett alagsori hatalmas nyilvántartásukban (mert rend, az volt náluk!). Kijelentette, hogy férjemet nem ők vitték el. Merre sodró lebukás eshetett hát időben egybe a nyilas orvos feljelentésével? Nem tudnám már megmondani, hogyan jutottam be a rendőrségre, de kihallva a folyosón egy vitából: „Ami jugoszláv ügy, az Csillaghegy”, kisurrantam. Irány tehát: Csillaghegy.”

A VKF 2 (Vezérkari Főnökség 2.) kémelhárító osztálya fogságában Csillaghegyen vallatták és kínozták meg őket, majd négy hónap múlva a VKF különbírósága tárgyalásán Jahn Ferencet öt évi börtönre ítélték. A csoport sok más tagjával együtt politikai fogolyként a Margit körúti katonai fogházba került.

Ligeti László

Jahn Ferenc magatartásával nemcsak Csillaghegyen, de a Margit körúton is példát mutatott. Javaslatára naponta tornáztunk. Könyvet nem kaptunk, de ő németül tanított bennünket, kezdő és haladó csoportokban igen jól haladtunk… Zárkánk többsége úgy vélte, bármilyen közel a szovjet hadsereg, mégsem fogjuk megérni a felszabadulást. A legoptimistább Jahn Ferenc volt, aki biztatott, hogy életben maradunk. Elmondta, hogy nem maradhatunk Budapesten, de a munkánkra egyeseknek még a jövőre alibiként is, szüksége lesz a németeknek. Biztosra veszem, hogy különböző elméleteiben ő maga sem hitt, csak bennünk akarta a reményt tartani.

Takács Imre

Mi, lőrinciek is egy zárkában voltunk Jahn elvtárssal, az ő szemináriumán tanultuk a marxizmust. … Csillaghegyen sokszor villanyozták őt, és külön jobban verték, mert nagy intelligenciája miatt benne az ellenállás egyik vezetőjét gondolták megtalálni, és mert senkire nem vallott. Pedig neki meg a feleségének oroszlánrésze volt az ellenállási akciónkban. De amellett valami tisztelet is körülvette őt. Az egyik csendőr szakaszvezető az ő kérésére vállalta a DEF-en, hogy feleségéhez üzeneteket visz, s szükséges dolgokat hozat, ami nagyon fontos dolog volt. Jahn elvtársnő segítsége nagyon kellett, mert hozzátartozóink semmit sem tudtak sorsunkról, semmit sem tehettek értünk. Feri Komáromban is, Dachauban is tartotta a lelket az emberekben. Mindenütt ő volt a mintakép. Sose magával törődött. Egy percig se csüggedt, mindig tanított, bízzunk a győzelemben.

S eljött az októberi gyásznap, amikor a fegyház rabjainak első csoportját kiszolgáltatták a nyilasoknak. Az udvaron összeölelkezett két barát: Goldmann Gyuszi és Jahn Feri. A komáromi Csillagerődbe hurcolták mindnyájukat, a Sopronkőhidáról, Vácról és másfelől összeterelt deportálandók tömegeihez hasonlóan.

Vida Ferenc

Mintha kongresszusra jöttünk volna össze, rengeteg mondanivalónk volt egymásnak, mindent tudni akartunk. Voltak köztünk fiatal egyetemisták is, foglalkozni kellett velük, éjjel-nappal beszélgettünk … Aludni úgysem lehetett, a nyirkos pincehelyiségekben kevés és rothadt szalmát szórtak a kőre … Mindjárt Komáromba érkezésünk után szemináriumokat szerveztünk, az előadásokat hólabdaszerűen adtuk tovább tízes csoportoknak. Százszámra hoztak közénk a nyilasok cigányokat vagy a haragosukat (például egy tanítót, mert „a Tanácsköztársaság alatt tanított”). Elviselhetetlen lett a zsúfoltság, éjjel már ülni sem tudtunk … elvették mindenünket, bakancsot, jegygyűrűt, órát, pokrócot: „Olyan helyre mentek, ahol már úgysem lesz rá szükség.” Vinkovič Milan zágrábi sorstársa elmondta Feriről, hogy kislánya utolsó levelét abban a reményben szorongatta, hogy „az a nyilasoknak nem érték” – mégis kitépték a kezéből. (Krónika emberközelből, 224. old.)

Jahn életének ebben a végső szakaszában is hű maradt önmagához: kapcsolatot létesített más nemzetiségű deportáltakkal is, akik az első pillanatban, amint a megnyerő arcú idegen kezét a pulzusukra tette, felcsillanó reménységgel fordultak feléje. Amikor azonban a korábban Topolyán elítélt bácskai partizánok csoportjának mégis sikerült megszöknie, az erőd foglyaira hagymázos hetek-hónapok szakadtak. Mindnyájukat átadták a Gestapónak. Kezdetét vette pokoljárásuk a különböző haláltáborok felé.

A pokolra szánt foglyok útja a dachaui koncentrációs táborba vezetett. … Jahn Ferit orvosi hivatása ejtette rabul, siettette pusztulását. Takács Imre, Vinkovič Milan fájó szívvel mondták el hazatérésük után: sokan kérlelték Ferit, jelentkezzen velük együtt fizikai munkára. Tudják, hogy nem bírja, de fedezik, csak együtt maradhassanak. Feritől mi sem állt távolabb, mint másokat terhelni. Olyan munkára várt, amilyet elbír, s ami valamiképpen a gyógyításra is módot ad.

dr. Csákány György

November 11-től december közepéig a legszorosabban együtt voltunk Jahn Ferivel, én mint medikus. Jahnt csak hírből ismertem. Ott személyének varázsa kapott meg, valami kimondhatatlanul vonzó, kedves férfibáj. A helyzet borzasztó volt, az éhhalál elől menekült, ki merre tudott. Priccsünk egymás mellett volt. Ferinek az volt a fő, hogy a legrosszabb gondolatok elkerülésére mindig kitaláljon valamit. A politizálás mellett – játszottunk. Szellemi játékokat, a legkülönbözőbbeket. (Valójában persze folytak a viták – a jövőről. Orosz Dezső, a nagy tekintéllyel bíró Kiss Zsigmond és Jahn Ferenc biztosra vették, hogy Magyarországon nem lesz mindjárt proletárdiktatúra.) Intett, hogy ne mozogjunk, mert az fogyasztja az energiát. Különféle munkára toboroztak embereket a kápók, így álltak be a sorokba az Appellplatzon, amit magunk között futballpályának neveztünk. A dachaui lágerbe érve mindenünket elvették és a fürdőbe tereltek bennünket, majd azon forrón kikergettek az Appellplatzra, ahol hosszú órákig álltunk a decemberi fagyban. „Ez már a szelekció” – mondtam, de Jahn Feri így vélekedett: „Az emberben van annyi tartalék erő, hogy végveszélyben is életben maradjon.” [Olyan ember öntött itt erőt környezetébe, aki érezte, s mint orvos tudta is, hogy a saját életben maradására a legcsekélyebb remény sincsen. – J. A.] Amikor egy reggel finommechanikai műszakiakat kerestek, Feri beállt a sorba. Ha velem marad, és ő is Buchenwaldba kerül, megmaradhatott volna. Ott nagy volt a kommunisták szervezettsége. Később mindenkitől érdeklődtem Feri után. Úgy hírlett, hogy betegtranszporthoz szegődött.”

Jahn további sorsáról sok ellenőrizhetetlen hír keringett. … Egy bizonyos: a Nemzetközi Vöröskereszt római, amerikai és más szervezeteinek egybehangzó információja, azonos fogolyszám által is hitelesítette: november 24-én Ferit megannyi sorstársával Dachau közelébe, Dautmergenbe (hol Schönbergnek, hol natzweileri körzetnek is nevezve) hurcolták.

Szimon Danajkanics kárpát-ukrajnai mérnök írta:

Én húszévesen a partizánharcokban Magyarországra kerültem és ott is részt vettem az ellenállásban. Ezért nyolcévi fegyházra ítélt a hadbíróság. Vácról, meg több börtönből a Margit körúti fegyházba kerültem, s onnan Dachauba. Járni már alig bírtam. Egész úton valaki segített, vitt. Csak Dautmergenben tudtam meg, hogy Jahn doktornak hívják. A kórházbarakkba kerültem, a lábamat kellett operálni. Jahn doktor egy másik orvossal együtt megoperált, pedig ő is szegény sokat szenvedett. Neki mint orvosnak nem kellett volna a betegbarakkban aludnia, ahova éjfélkor bejöttek az SS-tisztek, összeírni az embereket. Én éppen az ajtónál feküdtem, kiugrottam. Egy lábon – a másik gipszben volt – ugráltam végig a hosszú folyosón. Mire visszakerültem, már mindenkit elvittek. Ilyen csodával maradtam életben. De Jahn doktort a nem kétséges sorsú betegtranszporttal vitték a halálba… (Krónika emberközelben, 230. old.)

Jahn Ferenc 1945. május 5-én (más források szerint 8-án) halt meg tífuszban a dachaui koncentrációs tábor dautmergeni részlegében.

Jahn Anna

… félrevezető hírek táplálták még 1946 elején is a lelkem mélyén szunnyadó reményt, hogy együtt folytatjuk majd Ferivel. … Ezért nem fogtam fel egyelőre teljes valóságában Feri búcsúüzenetét, pedig nem akármilyen módon juttatta hozzám. Mindenkire rábízta, ki tudja, melyiküknek lesz módja átadni. Csak öt sorstársa által juthatott el hozzám … Ennyi volt: „Köszönöm neked, hogy lehetővé tetted a magad életének feladásával, hogy úgy dolgozhassak, mint egy függetlenített forradalmár, és mégis szabadon éljek.