Emléke

Visszaemlékezések halála évfordulóin

1977, 75. évforduló

Litván György történész

Az 1918–19-es forradalmak bukása után Magyarországon egy évtizeden át gyakorlatilag csaknem szünetelt a társadalomkutatás. Különösen sűrű volt a csend a város- és munkásszociográfia területén, hiszen az ellenforradalmi rendszer szemében a forradalmak a munkásosztályt és a szociológiát egyaránt kompromittálták. Így, ellentétben az első világháború előtti idővel, amikor a liberális fővárosi vezetés, a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Társadalmi Múzeum, egyéb gazdasági és társadalmi szervek és bizonyos fokig maga az állam is támogatta, ösztönözte a városi egészségügyi, szociális, kulturális és lakásviszonyok feltárására irányuló munkát, 1919 után hivatalos vagy félhivatalos részről semmiféle ilyen kezdeményezés nem történt, és az esetleges bátor vállalkozók támogatás helyett csakis akadályozásra számíthattak.

Sok segítséget a munkásmozgalom vezetőitől sem remélhettek, a helyzet ebből a szempontból is romlott. A régi szociáldemokrácia politikai és szellemi vezérkara – Ágoston Péter, Alpári Gyula, Bőhm Vilmos, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Szabó Ervin, Varga Jenő, Weltner Jakab – maga is részt vett a város- és munkáskutatásban, s erre másokat is ösztönzött, megnyitva e témák számára a rendelkezésre álló újságok, folyóiratok hasábjait. 1919 után a szociáldemokrata vezérkarból már hiányzott erre a hajlam és az érdeklődés, az illegalitásban működő kommunista vezetők pedig természetesen nem is gondolhattak ilyen tevékenységre.

Megszakadt tehát a folyamatosság a századelő nagy szociológiai és szociográfiai hagyományaival, s közben az ország, a magyar társadalom s ezen belül a városi társadalmi szerkezet és a munkásság osztályhelyzete is jelentősen átalakult.

„Amikor a harmincas évek új generációja társadalmával ismerkedni kezdett – írja visszatekintve a generáció egyik képviselője, a városkutatás megújításában nagy szerepet játszó, jelenleg Amerikában élő Rézler Gyula professzor –, a társadalmi térképen számos fehér foltot, terra incognitá-t talált. A magyar társadalom akkori rajza valahogy úgy nézett ki, mint a 19. századbeli afrikai térképek: teli fehér foltokkal, amelyek felfedezetlen területeket jelképeztek. … A falusi társadalomról csak romantikus elképzelések voltak. Az ipari munkásság kialakulásának körülményei a ködös történelmi homályba vesztek, és e növekvő társadalmi réteg korabeli problémáinak tanulmányozása tabunak számított. Ilyen körülmények között indultak a harmincas évek kérdező fiataljai a magyar társadalom felfedezésére…”

Mégis elmondható, hogy ez a nemzedék volt az, amely hosszú szünet után folytatni, pontosabban: újrakezdeni tudta a századfordulón megindult munkát, elsősorban a falukutatás, de mellette hamarosan a városi szociográfia területén is. Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Féja Géza, Szabó Zoltán, Darvas József, Bálint György és – nem utolsó sorban – Jahn Ferenc nemzedéke volt az, amely a harmincas években elindult a magyar város és falu újrafelfedezésére.

Ma már nem titok, hogy az indító lökést ehhez legtöbbjüknek, szinte valamennyiüknek, politikai vagy ezzel rokon motívumok adták. „Mi teremtette meg a szociográfiát? – kérdi Jahn Ferenc a kispesti kiállítás katalógusának bevezetőjében. És így felel: Az ébredező társadalmi lelkiismeret: az a szemlélet, amely az egyén életében felismeri a társadalmi adottságok, szükségszerűségek sorsdöntő szerepét. …

Jahn így határozza meg a társadalomkutatás céljait: „a társadalmi fejlődés irányvonalának felismerése s benne az egyén boldogulásának előmozdítása. Így kerül a szociográfia a társadalomátalakító kollektív erők szolgálatába, ami a szociográfiai munkán végigvonuló egységes szempontban jut kifejezésre.”

Ennél nyíltabban 1937-ben nem is lehetett volna megvallani, hogy a társadalomkutatás célja a társadalomátalakítás, méghozzá egy „egységes szempont”, vagyis az osztályharcos szemlélet jegyében.

A szociográfiai munka tehát, akárcsak nemzedéktársai számára, az ő számára is elsősorban közvetlen és távolabbi társadalmi-politikai célok eszköze volt, korántsem öncélú stúdium. Rézler is elmondja, hogy „a harmincas évek társadalomkutatói, legalábbis a szociológia terén, majdnem kivétel nélkül autodidakták voltak, akik kezdetben vagy semmit, vagy nagyon keveset tudtak a társadalomkutatás módszereiről, elméletéről és empirikus technikájáról”. Tegyük hozzá: amatőröknek számítottak abban az értelemben is, hogy kutatásaikat csak mellékfoglalkozásként, szabad idejükben folytathatták.

Jahn Ferenc, a tehetséges fiatal orvos és meggyőződéses forradalmár külön áldozatot is hozott eszméiért és a városszociográfiáért. Önként kiköltözött a fővárosból, Kispestre, a munkások és kisemberek lakta jellegzetes peremvárosba, mert tudta, hogy ott élve és dolgozva, orvosként pedig különlegesen kedvező lehetősége lesz bepillantani az emberek életkörülményeibe. Fontos indíték volt nála az is, hogy kitűnő érzékkel ismerte fel az éppen akkoriban kibontakozó falukutató irodalom szemléltető és mozgósító társadalmi hatását a magyar értelmiségre. Ő viszont mint marxista forradalmár, ezt a hatást a városi, ipari munkásság életviszonyainak feltárásával akarta hasznosítani, s meg is találta ehhez mind az általános tennivalókat, mind a saját egyéni tennivalóját. … Jahn Ferenc ugyanis a városkutatásban betöltendő saját helyét és szerepét abban a szerény és áldozatos, de roppant termékeny feladatban találta meg, amit közvetlen környezete, Kispest szociográfiai feltérképezése jelentett. Tudta, hogy mindenekelőtt kézzelfogható, helyi valóságfeltáró munkára van szükség – természetesen, mint írta, „egységes szemlélet” alapján –, s azzal is tisztában volt, hogy ennek eredményeiben, mint cseppben a tenger, az általános viszonyok fognak tükröződni. Persze csakis akkor, ha a feltárás közben elég mélyre hatolnak, s nem a maguk előregyártott sémáit próbálják ráerőszakolni a valóságra, a kibányászott társadalmi élet- és tényanyagra, hanem ez utóbbit engedik érvényesülni. Nem kételkedett benne, hogy maga ez a valóság, ez az életanyag is – megfelelő csoportosításban, tálalásban – éppen elég lázító, éppen elég agitatív lesz.

Különféle kisebb városszociográfiai publikációk mellett így került sor az igazi nagy tettre: a kispesti szociográfiai kiállítás megvalósítására 1937 tavaszán. Megrendezését elősegítette, hogy Jahn ezidőben szociáldemokrata városi képviselő volt Kispesten.

A kiállítás sokrétű anyagának összegyűjtéséről, ötletes csoportosításáról és szívbe-agyba markoló illusztrálásáról, a Jahn által irányított lelkes csoport kollektív munkájáról itt természetesen nincs mód részletesen szólni. De megtette ezt már könyvében Jahn Anna, aki mint feleség és munkatárs tevékeny részt vett a kiállítás rendezésében. A kiállítás politikai horderejét a csendőrség nyomozó parancsnokságának a belügyminiszterhez intézett 1937 áprilisi bizalmas jelentése világítja meg a legszemléletesebben:

„A kispesti városháza közgyűlési termében dr. Jahn Ferenc kezdeményezésére 1937. április 10-i kezdettel kispesti szociográfiai kiállítást rendeztek. A felhasznált anyag elhelyezése, összeállítása Kispestet, mint a nyomor otthonát és szociális bajokkal küzdő várost állítja a látogatók elé. Ezzel mintegy felteszi a kérdést, hogy mit is kellene tenni a bajok megszüntetése végett. A gyanútlan látogatót pedig a teremben tartózkodó agitátorok igyekeznek baloldali irányban befolyásolni. Munkájukat megkönnyíti a kiállítás anyaga, amely alkalmasnak látszik arra, hogy a látogatót a mai társadalmi rend ellen izgassa. A kiállítás rendezője dr. Jahn Ferenc kispesti lakos, Vörös Segély orvos.”

Pozitív formában ugyanezt fejezik ki a korabeli baloldali és liberális lapok. A Magyar Hírlap szerint „a vállalkozás … nemcsak úttörő a maga nemében, de az anyag tervszerű kiválasztásával, logikus elrendezésével, művészi ábrázolásával példája is annak, hogyan lehet a statisztikába foglalt életet elevenen érzékeltetni.” A Pesti Napló beszámolójában: … „minden rajz és vonal mögött emberek életét és szenvedését érezhetjük”. Az Új Kor című katolikus lap is elismeri, hogy a kiállítás „kísértetiesen pontos választ ad nemcsak arra, hogy mi van, hanem a miértre is.” … A korszak legszínvonalasabb társadalomtudományi folyóirata, a Századunk részletes méltatást közöl a kispesti kiállításról, leszögezve, hogy azt „a magyar társadalomkutató munka egyik legjobb termékének nevezhetjük”.

[…]

Ezzel el is jutottunk a kiállítás – és Jahn Ferenc egész városszociográfiai munkássága – egy másik aspektusához, amely túlmutat a napi, közvetlen agitatív és politikai jelentőségén. Ez pedig munkásságának maradandó tudományos értéke.

Jahn Ferenc születésének 70. évfordulóján, az 1972-ben megrendezett emlékülésen Szelényi Iván szociológus mutatott rá arra, hogy Jahn városszociológiai munkájának tudományos jelentősége sokkal nagyobb annál, mint ezt a munkássága terjedelméből következtetni lehetne. Hiszen mindössze néhány cikkről, egy tanulmányról és egy kiállításvezetőről van szó, amely együttvéve száz oldalt sem tesz ki. A benne foglalt tudományos érték – főként pedig az ígéret – viszont ma is tiszteletet és figyelmet érdemel. Ez a kísérlet a maga nemében páratlan volt, mondta a szociográfus, és a legutóbbi évektől eltekintve azóta se volt hozzá hasonló.

Valljuk be: a kor, a második világháború előtti évek vészjósló árnyainak növekedése, az észtvesztő száguldás a fasizmus és a háború szakadéka felé – mindez éppen a legderekabb, a baloldalnak leginkább elkötelezett embereket csábította arra, hogy csak a napi küzdelemmel törődjenek, hogy – ha írással vagy publicisztikailag hasznosítható szakkérdésekkel foglalkoztak – olyan témákról és főként úgy írjanak, hogy a legközvetlenebbül szolgálhassák a veszélyre való eszméltetés vagy a fennálló rend elleni lázítás feladatát. Ez erősen rányomja bélyegét a harmincas évek elkötelezett szociográfiai irodalmára is.

Ha most eltekintünk a falukutató munkák egy részének maradandó irodalmi értékétől, azt mondhatjuk, hogy az egész szociográfiai mozgalomban viszonylag csekély azoknak a szerzőknek és műveknek a száma, akik, illetve amelyek mintegy magukban hordták a tudományos irányú továbbfejlődés lehetőségét. Erdei Ferenc és Rézler Gyula mellett Jahn Ferencet sorolhatjuk közéjük.

[…]

Talán bizonyítani sem kell, hogy Jahn sohasem tért ki a közvetlen agitatív célokra hasznosítható feladatok elől. De városkutatói munkásságában általában nem a könnyű és látványos megoldásokat választotta.

[…]

Tisztelt hallgatóim!

Ami a magyar – és nemcsak a magyar – társadalomtudomány későbbi és mai művelőinek egyik legnehezebb problémája lett, s ma is az, ami annyi munkát és életművet kisiklatott már valamilyen irányban, azt Jahn Ferencnek – igen nehéz körülmények között – egy történelmi pillanatra sikerült megoldania: ő az ügy iránti szenvedélyes elkötelezettségét össze tudta kapcsolni, összhangba tudta hozni a tudományos munkában nélkülözhetetlen igényességgel és tárgyilagossággal. Olyan vonás, olyan eredmény ez, amelyet saját tapasztalataink is megtanítottak értékelni és tisztelni. De ne csak tiszteljük ezért Jahn Ferencet, hanem – reá emlékezve, munkásságát megismerve és hasznosítva – igyekezzünk ezt meg is tanulni tőle. (Tudományos emlékülés, Orvos-Egészségügyi dolgozók Szakszervezete, Weil-terem, 1977. május 10.)

Kende János történész

Legális forradalmi tevékenységének jellemző vonása volt, hogy nézeteinek propagálására minden fórumot – szociáldemokratát és polgárit is – felhasznált, ami a kommunista mozgalomban a harmincas évek első felében szinte egyedülálló volt. Ezt szektásságtól mentes egyénisége mellett mozgalmi kapcsolatainak szilárdsága, egyértelműsége tette lehetővé.

Jahn Ferenc irodalmi munkássága jelentős részében a hazai proletariátus helyzetével (különös tekintettel egészségügyi viszonyaira), életkörülményeivel foglalkozott. Világos volt előtte, hogy a politikai mozgalom nagy kérdéseinek tisztázása elképzelhetetlen a munkásosztály életének, osztályhelyzetének, tudati-kulturális színvonalának vizsgálata nélkül. Ebből a felismerésből eredt a marxizmus klasszikusainak szociológiai érdeklődése. Így vizsgálta a mozgalom problémáit Szabó Ervin, így közeledett a munkásosztályhoz Jahn Ferenc kortársai közül József Attila és Földes Ferenc. (Egészségügyi Dolgozó)

Irodalmi munkássága újabb lendületet kapott a hazai és nemzetközi méretekben bontakozó népfrontpolitika időszakában. Az ekkor keletkezett tanulmányok – amelyeket, alkalmazva a népfrontpolitikát, egyaránt igyekezett elhelyezni polgári, szociáldemokrata, illetve a KMP által fenntartott folyóiratokban – a hazai munkásság helyzetével, életkörülményeivel, a Horthy-rendszer szociálpolitikájával, s annak hatásaival foglalkoztak. Különösen úttörő jelentősége volt a harmincas évek második felében végzett városszociográfiai munkásságának, amely tudományos értékei mellett – s ez is a KMP népfrontpolitikájának alkalmazása volt – közvetett módon bírálta-segítette a népi írók hasonló jellegű munkásságát, igazította ki azok szemléleti egyoldalúságát. E munka csúcspontja az 1937-es kispesti szociográfiai kiállítás volt, amelyet nagy sikere következtében a belügyminiszter bezáratott.

Dr. Jahn Ferenc számára nyitott volt a polgári karrier útja is: szabadon választhatott – s választott. A szocializmus eszméinek igazsága még fiatalon megragadta és elkötelezettségéhez élete során mindvégig hű maradt. A mozgalomban való részvétel számára szolgálat volt, ezért találta meg a hangot olyan munkás-forradalmárokkal is, akik olykor gyanakvóan tekintettek az értelmiségiekre. Őt minden harcostársa elfogadta, hitt benne, s ő életével, majd halálával szolgált rá a bizalmukra. (Pártélet, 1977/2.)

dr. Hirschler Imre nőgyógyász

Örökre fiatal marad...

Barátom volt, nagyon szerettem. Sokra becsültem, mint mindenki, aki ezzel a nagyszerű emberrel kapcsolatba került. Legjellemzőbb tulajdonsága sugárzó humanizmusa volt. Szerette az embereket, mindenkin segíteni akart, betegeit féltő gonddal vigyázta, minden szükségest meg akart szerezni nekik. Szakadatlanul képezte magát, hogy betegeit korszerűen láthassa el. Segítőkészsége megtört a nyomorúságon, a rossz táplálkozási, lakás- és egészségügyi viszonyokon. Rá kellett jönnie, hogy csak a fennálló társadalmi-politikai rendszer megváltoztatásával lehet számottevő hathatós egészségügyi javulást elérni. Így lett politikus, vezető kommunista harcos, feláldozva az orvosi karriert, amelyre pedig tehetsége, tudása predesztinálta, az anyagi érvényesülést, egészségét és – sajnos – életét is. Mindenkinek az ügyét szívén viselte – csak a sajátját nem.

Aki korán ment el, az fiatalként marad meg az emlékezetben. Jahn Ferencet öregnek elképzelni lehetetlen! Ő a legsúlyosabb körülmények között is megőrizte derűjét, bizakodását, kamaszos humorát.

Különleges képessége volt a helyzet reális felmérésére, a lehetőségek és erőviszonyok meghatározására, és mindezek számbavételével a tennivalók kijelölésére. Ezek a tulajdonságok tették kiváló szervezővé, nevelővé.

Emlékét idézve hadd szóljak arról, hogy sokoldalú tevékenysége között egyik kezdeményezője volt hazánkban a nemi felvilágosításnak, a születésszabályozásnak. A szocialista orvosszervezet, amelynek Jahn titkára és motorja volt, 1932-ben ankétot szervezett a születésszabályozásról. Részt vettek ezen jogászok és a haladó értelmiség legjobbjai is. Az ankéton elhangzottak megjelentek nyomtatásban, a zárszót Jahn Ferenc írta, meghatározva benne a tennivalókat. Azt már kevesebben tudják, miképpen igyekezett az adott lehetőségek között az elhangzottak gyakorlati megvalósítására. A kerületi ifjúmunkás szervezetekben „Kérdezz, felelek” ankétokat szervezett, amelyeken sok százan megjelentek, és nemcsak ifjúmunkások. A nemi betegségek elleni védekezés, a fogamzásgátlás propagálása, a szexuális felvilágosítás alkalmat adott a politikai nevelésre is. Mindössze öt-hat előadás volt, mert a Szociáldemokrata Párt egy rendőri intézkedésre hivatkozva betiltotta azokat. Addigra azonban már széles körben ismertté vált, hogy a szocialista orvosokat fel lehet keresni nemi tanácsokért, így végül is tömeges méretű akció alakult ki.

Szomorú, hogy Jahn Ferenc nem érhette meg a felszabadulást, a szocialista egészségügy kiépülését, a szocialista orvosszervezet céljainak megvalósulását. A legnagyobb veszteség a magyar egészségügyet érte, mert Jahn helyzetelemzése, szociálpolitikai ismerete, szervezőképessége megkönnyíthette, meggyorsíthatta volna a fejlődést.

Jahn 1932-ben szükségesnek tartotta a medikusok szexológiai oktatását, az orvosok ilyen irányú továbbképzését, szexuáltudományi intézet felállítását. Mindezek hiánya ma egyre inkább érezhető. Jahn Ferenc emlékének is tartozunk azzal, hogy ezeket a célokat iránymutatásának szellemében megvalósítsuk. (Egészségügyi Dolgozó, 1977. február 2.)

Emlékét őrzik

1947. december 31-én „A Magyar Köztársaság Elnöke néhai dr. Jahn Ferencnek a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát adományozta a magyar szabadság kivívása és a demokrácia kiépítése körül szerzett érdemeinek elismeréséül.”

A jugoszláviai partizánok, az 1943 végén megalakult Petőfi Sándor zászlóalj (ahová sok magyar és más országbeli ellenálló is csatlakozott) antifasiszta harcának gyógyszerrel, kötszerrel, fegyverrel való segítéséért emlékérmet kapott 1970. szeptember 28-án.

A Kispesti Egészségügyi Intézetben 1970. április 3-án avatták fel Schrotta János kispesti szobrászművész Jahn Ferencről készített szobrát, amelyet 2004-ben a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) helyeztetett vissza eredeti helyére, ahol azóta is évente virágot helyezünk el születésnapján, február 7-én. Ezeket a találkozásokat a MEASZ kispesti csoportja, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület és Kispest Önkormányzat polgármesteri hivatala rendezi meg.

1945 után számos intézmény (orvoskollégium, gyermekápolónő-képző, úttörőcsapatok, szocialista brigádok (Újszász; kispesti Gránit-gyár), egészségház Lakitelken, utca Felsőpakonyban stb.) őrizte tovább Jahn Ferenc munkásságának emlékét. Nevét vette fel például a kispesti Jahn Ferenc bölcsőde 1947-ben; a SOTE Jahn Ferenc Kollégiuma megemlékezéseket, kiállításokat, 1975-ben és 1976-ban orvosmozgalmi találkozókat rendezett; a Jahn Ferenc szocialista brigád (Újszász) számos tagja évenként ellátogatott a Jahn Ferenc utolsó lakhelyének falán elhelyezett emléktáblához Kispesten a Zrínyi utcában stb.

1980. december 15-én adták át Pesterzsébeten a Dél-pesti Kórházat, amelyet már alapkövének lerakásakor Jahn Ferencről neveztek el. A névadóról készült szobrot, Rácz Edit szobrászművész alkotását 1983. június 30-án leplezték le a kórház aulájában.

2000. június 13-án vehette át a család a Millenniumi Évek Kispest Posztumusz Díszpolgára címet dr. Jahn Ferenc részére a Polgármesteri Hivatal dísztermében, ünnepi testületi ülésen.

A 2017. június 30-án rendezett Gyásznapon új emléktáblát avattak a Jahn Ferenc utcában, a régi szülőotthon (ma: Rehabilitációs Intézet) bejáratánál. A kispesti zsidók és cigányok 1944-ben történt elhurcolásáról a Kispesti Újtemető izraelita parcellájában és a Nagyboldogasszony templomban tartott szentmisén emlékeztek meg.

2017. június 30. Emléknap. Új tábla a Jahn Ferenc utcában, a régi szülőotthon bejáratánál.

Jahn Ferenc kórház: Esti Hírlap, 1980. december 15.: Borics Katalin: Ma délelőtt ünnepélyesen átadták a Dél-pesti Kórházat. Magyar Nemzet, 1980. december 16.: Köves Rózsa: Felavatták a dél-pesti Jahn Ferenc Kórházat.

Koszorúzás a Munkásmozgalmi Pantheonnál.

A SOTE KISZ-szervezetének Jahn Ferenc-emlékplakettje a legkiválóbb végzős orvosoknak.

Kiállítások, rendezvények születésének kerek évfordulóin:

• 1947. aug. 1. A kispesti Jahn Ferenc bölcsőde avatása.
• 1972. február 12.: Emléktáblaavatás a Jahn Ferenc Gyermekápolónő-képzőben.
• 1972. (70. évforduló) Kispest, 1972. november 30. Kiállítás és tudományos emlékülés. Dr. Székely Sándor, Szelényi Iván, dr. Sárkány Jenő előadása.
• 1977. február 16. (75. évf.) Orvos-egészségügyi dolgozók szakszervezete, Avar István, dr. Füzi István, dr. Jahn Ferencné előadása.
• 1977. május 10. Tudományos emlékülés az Orvos-egészségügyi dolgozók szakszervezetének Weil Emil termében. Medve László, dr. Füzi István, Litván György, Kende János előadása.
• Arató, Hirschler, Major, Láng, Székely
• Csatár Magyar Nemzet
• 1982. február 5. (80. évf.) Dr. Jahn Ferenc emlékkiállítás, XX. ker. Tanács, Pesterzsébet. Gyulai Gusztáv.
• 1987. május 28. (85. évf.) Emlékkiállítás, XIX. PB, pártház. Előadó: Harmati Sándor
• 2011. január 28. Pillanatképek Kispest múltjából I., 1873–1970.
• 2011. február 24. Pillanatképek Kispest múltjából. II.